Iz 49, 3. 5-6 - a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig
1Kor 1, 1-3 - hálát adok az Istennek azért az isteni kegyelemért, amelyet Krisztus Jézusban nyertetek
29Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: "Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. 30Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. 31Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel." 32Ezután János tanúsította: "Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. 33Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. 34Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia."
Az "Isten Báránya" (aki elveszi a világ bűneit) kifejezés kissé értelmetlennek tűnik a mai fülnek - pedig az áldozás előtt minden szentmisében elimádkozzuk. A legtöbb embernek az Isten Báránya hallatán a bárány példamutató szelídsége ugrik be. Pedig ez az áldozatra utal: az áldozati állatra, amit leölnek, föláldoznak a bűnökért. (Az állatokat vagy más értékeket áldozó ember a XXI. század kereszténységgel is átitatott kultúrája számára irigylésre méltóan egyszerű: nem az életem-fáradságom kell áldozni; Jézus kereszthalála, a miseáldozat alapja pedig sokszor elhalványul az ostya fehérségében.)
Keresztelő János tanúságtétele azonban épp erre vonatkozik: Jézus az az ember, akit feláldoznak (megölnek) a világ bűneiért. Érdekes, hogy ez a kifejezés nem is hangzik el később egyik evangéliumban sem (kivéve János apostol csatlakozását Jézushoz) - de az Apostolok Cselekedetei, Péter apostol első levele és az különös hangsúllyal a Jelenések Könyve idézik, a liturgiába bekerülése pedig mutatja, hogy a keresztények hamar megtalálták ebben a képben Jézus (ókori szemmel nézve nagyon találó) allegóriáját: az ártatlan és szelíd áldozatot. Ugyancsak örömmel fedezik fel az első keresztények, hogy Jézus messiási pályafutása -- szenvedése és a látszólagos kudarc, a kereszthalál - bár teljes mértékben ellentmond a kortársak diadalmas politikai messiásképének, mégsem gyökértelen az Ószövetségben. Felfedezik maguknak Izaiásnál (pontosabban Deuteroizaiásnál - azaz egy Izaiás könyvét kiegészítő próféta írásában) az Isten Szenvedő Szolgájáról (héberül Ebed Jahve) szóló dalokat (Iz 42,1-9; 49,1-6; 52,13-53,12), amelyeket a zsidók kevéssé idéztek, vagy magára a népre vonatkoztattak.
A mai evangélium szerves folytatása a múlt hetinek, amikor Jézus megkeresztelkedik a Jordánban. János megtapasztalta, hogy Jézus az Isten választottja. A Jézussal való találkozás adja meg az értelmet a korábbi igehirdetésének: megtalálta, azt, akit már korábban is várt. A Jézussal való találkozás azonban nem olyan dolog, ami változatlanul hagyja. Hirdeti, hogy itt van az Isten Fia.
Mi, akiknek nem adatik meg, hogy személyesen találkozzunk Jézussal itt a földön, és lássuk a Szentlelket leszállni, kénytelenek vagyunk mások - például János tanúságára - támaszkodni. A tanúságtétel erejét jól mutatja, hogy a Keresztelő két tanítványa, a későbbi János evangelista és a későbbi András apostol Jézus követőjévé válik (Jn 1,35-37). Számunkra ennek a tanúsága kettős: Halljuk meg, ha Jézus követésére felszólítást kapunk! És adjuk tovább, ha megtaláltuk Jézust!
Az evangéliumok közül a János evangélium van a leggondosabban megszerkesztve. Komoly teológiai bevezetővel (Jn 1,1-13) kezdi írását. Didaktikai célból több helyen is átrendezi az eseményeket (pl. Jézus nyilvános működésének kezdetére teszi a jeruzsálemi Templom megtisztítását(Jn 2,13-16)). Nem véletlen tehát az se, hogy Jézus első említésével egy mondatban rögtön az áldozati bárányról beszél. Jézus működésétől elválaszthatatlan az áldozat: működésének (fő) értelme a megváltó kereszthalál. János az első század elején írta evangéliumát, amikor a keresztényüldözések kezdenek rendszerré válni. Az üzenet azonban nem csak a kortársaknak szól: Jézus követése áldozattal jár!
